HUROEN
Tusnadfurdő
“Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.”(Helen Keller)

 
 
 
 
 
 
 
 
HÍREK


Tusnádfürdőn, Márton Áron megemlékezés

A Márton Áron- emlékév, helyi szintű rendezvénysorozatunk egyik mozzanataként kiértékelésre kerülnek a beérkezett pályázati művek.

A pályázati kiÍrás olvasható  itt:   https://www.facebook.com/groups/225752494173062/?fref=ts

valamint alábbi bejegyzésünkben.

 

I. Rajz Pályázat 2016.

Pályázat kiírója: A tusnádfürdői Római Katolikus Plébániai Hivatal
Téma: Boldogemlékű Márton Áron püspök gyermekszemmel
Feltétel: Egy rajz készítése a püspökről.
Résztvevők: Tusnádfürdői óvodások és kisdiákok (a III. osztályig bezárólag).
Beadási határidő: 2016.május 8.-19 óra.
Beadási helyszín: Plébániai Hivatal.
Pályázati összeg:
I. díj: 100 Ron
II. díj: 80 Ron
III. díj: 50 Ron

Május 21 és 22-én a város önkormányzata a plébániával együtt Márton Áron napokat szervez. Ez alkalomból az első három pályázatot díjazzuk, valamint a nyertesek ezen ünnepségen bemutatják alkotásukat. Ugyanakkor minden beérkezett rajzból egy kiállítást szervezzünk.
Minden résztvevőt egy fagyizással jutalmazzunk ))
A plébánia fenntartja annak a jogát, hogy a beérkezett pályázatokat belátása szerint sajtóban is megjelentesse.

II. Fogalmazás Pályázat 2016. 

Pályázat kiírója: A tusnádfürdői Római Katolikus Plébániai Hivatal
Téma: Boldogemlékű Márton Áron püspök gyermekszemmel
Résztvevők: Tusnádfürdői diákok (IV-XII osztályok részére)
Beadási határidő: 2016.május 8.-19 óra.
Beadási helyszín: Plébániai Hivatal.
Pályázati összeg:
I. díj: 200 Ron
II. díj:100 Ron
III. díj: 50 Ron
Feltételek:
Minimum egy oldalas, maximum 3 oldalas fogalmazás Márton Áron püspökről. Szükséges valakinek a beszámolójára építeni a fogalmazást, ahogyan ő emlékszik a püspökre. Kötelező jelleggel fel kell tüntetni annak a nevét, címét és életkorát, akinek a beszámolója alapján íródott a pályázat.
Május 21 és 22-én a város önkormányzata a plébániával együtt Márton Áron napokat szervez. Ez alkalomból az első három pályázatot díjazzuk, valamint a nyertesek ezen ünnepségen felolvashatják pályázatukat. Ugyanakkor minden beérkezett pályázatból egy kiállítást szervezzünk.
Minden résztvevőt egy fagyizással jutalmazzunk ))
A plébánia fenntartja annak a jogát, hogy a beérkezett pályázatokat belátása szerint sajtóban is megjelentesse.

Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága Márton Áron Emlékévet hirdetett a 2016-os évre. A kezdeményezéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa is, egész évben szerveznek majd a nagy püspök emlékéhez méltó rendezvényeket a megyei tanács alintézményei, többek között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadóhivatal, emellett a Pro Patria Egyesület, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Márton Áron Gimnázium. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/marton-aron-puspokre-emlekeznek-csikszeredaban#sthash.mRTXnWPn.dpuf

Márton Áron (1896-1980) Erdély katolikus püspöke olyan kiemelkedő személyisége a magyarság 20. századi történelmének, akinek életművét mindnyájunknak ismernie kellene, hiszen mindennapjainkban is erőt adó lehet bátor, hitvalló személyiségének, közösségépítő pályájának ismerete.

 A Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnöke  mondta, hogy Márton Áron életét átszövi a huszadik század háborúktól, diktatúráktól és súlyos igazságtalanságoktól, vallási közösségek üldözésétől terhelt történelme. Bátran tiltakozott az embertelenségek miatt, egyaránt fellépett a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúrák súlyos igazságtalanságaival szemben, felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, majd többször is a román kommunista diktatúra fogságába került. Életműve a vallásszabadság, az emberi jogok és a magyar közösség érdekei melletti hősies kiállás példája. Hitvalló személyiségének, közösségépítő pályájának, erkölcsi tartásának ismerete mindennapjainkban is erőt adó lehet minden nemzedék számára – magyarázta az emlékév szerepét.

A kezdeményezéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa is, egész évben szerveznek majd a nagy püspök emlékéhez méltó rendezvényeket.

 

 

 

Az emlékév nyitórendezvénye a február 12-ei, Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulója alkalmából szervezett csíkszeredai emléknap volt. A pénteki program ünnepi szentmisével és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia hangversenyével kezdődött a csíksomlyói kegytemplomban.

https://www.youtube.com/watch?v=aMtjT1HM1ns

 

Ferenczes István: Himnusz Márton Áron püspökhöz

 

 Napnak, Holdnak s csillagoknak szép Fia,

 Téged küldött pásztorunknak Mária.

 Erdély fölött éjsötétben égi fény,

 Áron püspök tisztaság vagy s jó remény.

 Általad most Krisztus Király van velünk,

 Fölemelt főt, méltóságot adj nekünk!

 

 2.

 Mikor minden összetört és elvetélt,

 Hozzád fordult mind ki fázott, mind ki félt.

 Golgotát járt, a jóságod átitat,

 Himnuszunk vagy Áron püspök, áhítat.

 Írd az égre árvaságunk, Istenünk,

 Fölemelt főt, méltóságot adj nekünk!

 

 3.

 Glóriát zeng Csíksomlyón a szent harang,

Szívedhez száll szívünkből a vadgalamb.

 Csillagos a keresztedtől homlokunk,

 Hazánk lettél, Áron püspök, otthonunk.

 Áldd meg hittel székely néped, nemzetünk,

 Fölemelt főt, méltóságot adj nekünk!

                  http://www.nemzetiforum.hu/index.php?id=ferenczes-istvan-himnusz-marton-aron-puspokhoz

Az emlékév további eseményeivel kapcsolatban Gaal Gergely kifejtette, a nyitórendezvény után az emlékév során kül- és beltéri vándorkiállítással, konferenciákkal, ifjúsági táborokkal, internetes vetélkedőkkel emlékeznek a nagy püspökre.

Az egyik legfontosabb időpont augusztus 28-a, Márton Áron születésének évfordulója, erre a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum által hagyományosan évente megszervezett megemlékezést és konferenciát kibővítve, egyhetes ifjúsági táborral és kétnapos konferenciával készülnek.

Szülőfaluja templomának falát már a 80-as évektől ékesíti egy élethű vasgrafika, Máté Jenő csíkkozmási kovácsművész alkotása.

Máté Jenő, kovácsművész által vasgrafika, Márton ÁRON portré

 

A másik kiemelt időpont és helyszín szeptember 29., a püspök halálának évfordulója, amikor Gyulafehérváron a Római Katolikus Érsekséggel együttműködve szerveznek emléknapot és konferenciát.

Az év folyamán további konferenciákat szerveznek a Kárpát-medence különböző pontjain: többek között áprilisban Hódmezővásárhelyen, majd Bonyhádon, Budapesten, sőt terveik szerint Bukarestben is. Jelen lesznek a Kolozsvári Magyar Napokon, és több ifjúsági fesztiválon is meg fognak jelenni, például az idei Tusványoson. A fiatalok még szélesebb körének bevonását megcélozva tavasszal és ősszel vetélkedőket hirdetnek majd, amelyeken mobiltelefon-alkalmazáson keresztül lehet részt venni.

Nem maradnak el a programok közül a kulturális vonatkozásúak sem: a budapesti Magyarság Házában március 19-én hangverseny lesz az emlékév jegyében, és készülnek további koncertekkel is. Az emlékév keretében több buszos zarándoklatot szerveznek. Mindezen eseményekről a közösségi portálon megtalálható facebook.com/martonaron2016 oldalról és a martonaron2016.hu weboldalról tájékozódhatnak első kézből az érdeklődők – részletezte az illetékes.

A Márton Áron püspök születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett, 2015. december 24-én indult és 2016. december 24-én záruló rendezvénysorozatról Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár még december 10-én számolt be Budapesten. Az emlékév azért indult december 24-én, mert azon a napon nevezték ki 1938-ban Márton Áront Erdély püspökévé.

A link-válogatásban is  jelen eseményekkel kapcsolatosan lehet olvasni..

http://www.martonaron2016.hu/blog/szivunkben-nap-nap-utan-nagyobb-lesz-o

http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok-helyettes/nemzetpolitikaert-felelos-allamtitkar/hirek/marton-aron-emlekevet-hirdet-a-nemzetpolitikai-allamtitkarsag

http://kisujsag.ro/emlekev-marton-aron-tiszteletere/

http://www.bukarestiradio.ro/2016/02/12/marton-aron-emlekev/

 kezdeményezéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa is, egész évben szerveznek majd a nagy püspök emlékéhez méltó rendezvényeket a megyei tanács alintézményei, többek között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadóhivatal, emellett a Pro Patria Egyesület, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Márton Áron Gimnázium. Az első ünnepi alkalom a püspökké szentelés 77. évfordulója: február 12-én Csíkszeredában emléknapot tartanak, amely az emlékév nyitórendezvénye is lesz. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/marton-aron-puspokre-emlekeznek-csikszeredaban#sthash.1dxGt9gc.dpufAz emlékév nyitórendezvénye a február 12-ei, Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulója alkalmából szervezett csíkszeredai emléknap volt.Az emlékév további eseményeivel kapcsolatban Gaal Gergely kifejtette, a nyitórendezvény után az emlékév során kül- és beltéri vándorkiállítással, konferenciákkal, ifjúsági táborokkal, internetes vetélkedőkkel emlékeznek a nagy püspökre. Az egyik legfontosabb időpont augusztus 28-a, Márton Áron születésének évfordulója, erre a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum által hagyományosan évente megszervezett megemlékezést és konferenciát kibővítve, egyhetes ifjúsági táborral és kétnapos konferenciával készülnek. A másik kiemelt időpont és helyszín szeptember 29., a püspök halálának évfordulója, amikor Gyulafehérváron a Római Katolikus Érsekséggel együttműködve szerveznek emléknapot és konferenciát.Az év folyamán további konferenciákat szerveznek a Kárpát-medence különböző pontjain: többek között áprilisban Hódmezővásárhelyen, majd Bonyhádon, Budapesten, sőt terveik szerint Bukarestben is. Jelen lesznek a Kolozsvári Magyar Napokon, és több ifjúsági fesztiválon is meg fognak jelenni, például az idei Tusványoson. A fiatalok még szélesebb körének bevonását megcélozva tavasszal és ősszel vetélkedőket hirdetnek majd, amelyeken mobiltelefon-alkalmazáson keresztül lehet részt venni.

 

Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága Márton Áron Emlékévet hirdetett a 2016-os évre. A kezdeményezéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa is, egész évben szerveznek majd a nagy püspök emlékéhez méltó rendezvényeket a megyei tanács alintézményei, többek között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadóhivatal, emellett a Pro Patria Egyesület, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Márton Áron Gimnázium. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/marton-aron-puspokre-emlekeznek-csikszeredaban#sthash.mRTXnWPn.dpuf
Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága Márton Áron Emlékévet hirdetett a 2016-os évre. A kezdeményezéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa is, egész évben szerveznek majd a nagy püspök emlékéhez méltó rendezvényeket a megyei tanács alintézményei, többek között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadóhivatal, emellett a Pro Patria Egyesület, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Márton Áron Gimnázium. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/marton-aron-puspokre-emlekeznek-csikszeredaban#sthash.mRTXnWPn.dpuf
Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága Márton Áron Emlékévet hirdetett a 2016-os évre. A kezdeményezéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa is, egész évben szerveznek majd a nagy püspök emlékéhez méltó rendezvényeket a megyei tanács alintézményei, többek között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadóhivatal, emellett a Pro Patria Egyesület, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Márton Áron Gimnázium. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/marton-aron-puspokre-emlekeznek-csikszeredaban#sthash.mRTXnWPn.dpuf
Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága Márton Áron Emlékévet hirdetett a 2016-os évre. A kezdeményezéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa is, egész évben szerveznek majd a nagy püspök emlékéhez méltó rendezvényeket a megyei tanács alintézményei, többek között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadóhivatal, emellett a Pro Patria Egyesület, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Márton Áron Gimnázium. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/marton-aron-puspokre-emlekeznek-csikszeredaban#sthash.mRTXnWPn.dpuf
Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága Márton Áron Emlékévet hirdetett a 2016-os évre. A kezdeményezéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa is, egész évben szerveznek majd a nagy püspök emlékéhez méltó rendezvényeket a megyei tanács alintézményei, többek között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadóhivatal, emellett a Pro Patria Egyesület, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Márton Áron Gimnázium. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/marton-aron-puspokre-emlekeznek-csikszeredaban#sthash.mRTXnWPn.dpuf


« Vissza

 
FŐOLDAL  |  HÍREK  |  VÁROSUNK  |  ÖNKORMÁNYZAT  |  TURIZMUS  |  GALERIA  |  KIADVÁNYOK